fejlec

Sámán vagy táltos? A magyarok ősi hitvilága E-mail

 

Táltos, avagy sámán?

A pogány magyarság hitvilágának megismerése lényegében összehasonlító kutatás eredménye. Össze kell hasonlítani a magyar népi kultúra jelenségeit a környező népek megfelelő kultúrjelenségeivel. Amikor ebből az összehasonlításból az derül ki, hogy a magyar jelenségek a szomszédjaink népi műveltségéből nem származtathatók, akkor rokonnépeink és a velük történeti kapcsolatban állt, vagy álló népek sámánhitének megfelelő képzeteivel kell egybevetnünk azokat. A kutatások szerint a sámánisztikus világkép alkothatta a pogány magyarság világfelfogásának a gerincét. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy ez a világfelfogás aligha lehetett homogén, hiszen a maga a pogány magyarság sem volt az. Az egykori világkép, mivel az azt összetartó erő, vagyis a benne való hit megszűnt, egyre inkább alkotórészeire hullott.

Szükség van annak a ténynek a megállapítására, miszerint a sámánizmus nem vallás, a szónak a teljes értelmében: nem ismeri az embertől alapvetően különböző, természetfeletti, tökéletes Isten fogalmát és ahhoz fűződő etikai kapcsolatot. - Ezek az alkotóelemek más formában, pl.: hiedelmek, hiedelemmondák, mesemotívumok, rituális énekekként éltek tovább, s napjainkig megőrződtek a magyar népi kultúrában. Ez a néprajzi anyag, kiegészítve a nyelv, az írásos emlékek, továbbá a régészeti leletek néhány idevágó adatával, szolgáltatja azt a forráscsoportot, amelynek komplex vizsgálata révén rekonstruálható az egykori magyar hitvilág. Ezekből a forrásocsoportokból csak néhány sajátságos példát emelek ki - a kis terjedelem miatt - hogy bemutassam a magyar néphit és a sámánisztikus kultúra közötti kapcsolatot.

A Táltos

Túrkeve város körözési jegyzőkönyvéből közli Győrffy István a békési születésű Csuba Ferenc leírását. Ez a Csuba Ferenc már tizenkét éve azzal hitegeti a népet, hogy ő táltos és meglátja a földbe rejtett kincset. Azon rossz szemeit csodálatosan forgatja nagyon tudja szóval, sőt énekléssel is tódíttya a dolgot, azonban a magyar versek mondására csodálatosan nagy hajlandósága van. A magyar folklór szokott hangulatában a táltos sajátságos személye egyedi színfoltot képez. A boszorkányperek adataiból élesen kiütközik a különbség a közép-európai boszorkány és a magyar táltos között. Mivel ezek írásos emlékek, sokat tanulhatunk belőlük és megfelelő alapot nyújt a környező népek és az uráli rokonnépek hitvilágával való összehasonlítására.

1725, Bartha Andrásné pere: -Kitől tanulta az orvoslást, mikor és hol, könnyen-e? -Az orvoslást tanulta bátyjától, Balási Páltól, s maga is táltos, Ersók leánya is, úgy született is két foggal az ínye között. - Tanított-e másokat reá, kiket és mi módon? A táltosságra nem tanított senkit, mert azt az Isten anyja méhiben úgy formálja. - Ha táltos micsoda erejek, s tisztek van a táltosoknak? - Viaskodnak az égben a birodalomért. - Gyalog ment-e oda, vagy másképp? - Az Isten vitte a maga szárnyai alatt és szárnyakat ad, mint a madárnak.

Noha példánkban a honnan tanulta kérdésre Bartha Andrásné szintén a tanulta igét használja, mondata második feléből kitünik, hogy táltosnak születni kell. A magyar táltos természetellenes születési jegyei, illetve feltételei: ujjhiány, ujjtöblet, foggal születés, azaz fölös csont, - akinek nincs fölös csontja, az nem lehet sámán - nagy erő, mindjárt születéskor emberré válás. Gyermekkorában a közönséges gyermekektől eltérő módon viselkedik: patológikus tünetek mutatkoznak rajta (emberkerülő, nyugtalan stb.) Később ezek a tünetek tovább fokozódnak, látomásai lesznek. Táltos mivoltukra jellemző: huzamos alvás, a pénz meglátása a földben; később a regölés, éneklés. Bosszúból vihart tudnak kelteni; de ha megkapják a tejet, segítőkészek. Annak ellenére, hogyha a gyermek nyílvánvalóan táltosnak született, szülei feltétlenül, ő maga ritkán, igyekszik elkerülni ezt a hivatást. Az ellenszegülés azonban hiábavaló, a természetfeletti lények ismételten eljönnek hozzá. Ha a jelölt és hozzátartozói végleg ellenszegülnek a táltos akaratának és nem engedik elvinni a gyermeket, akkor a táltosok a jelöltet megnyomorítják. Egyes feljegyzések szerint, ha a bábaasszonynak sikerül kihúzni a csecsemő fogát, úgy a gyermek elveszti a táltosságát.

A magyar néphitnek a leendő táltoshoz fűződő hiedelemcsoportja és a sámánhitű népek sámánjelöltjének képzetköre között mutatkozó azonosság kétségtelenné teszi, [...] hogy a magyar táltos kiválasztása a vogul, osztják, lapp, stb. Illetve altaji török, jakut sámán kiválasztásához hasonlóan történt. - Írja Diószegi - Eliade vallástörténész a sámáizmust archetípusnak tartja, amely látszólag időtlen minőség. Könyvében, szinte minden vallásnál, hiedelemnél megemlíti a sámánizmussal való kapcsolatot. A primitív vallások alapelemei fellelhetők a legtöbb vallásban. De nem szabad abba a hibába esni, hogy azonosítsuk őket. A primitív társadalomban, így a szibériai népeknél is megtalálhatjuk azt, amit közösségi mágiának nevezhetnénk, azaz azt a varázslatot, amelyet az egész közösség érdekében végeznek. Mindenütt, ahol a közjó érdekében végzett ilyenfajta szertarttással találkozunk, nyílvánvaló, hogy a mágikus cselekményt gyakorló személy nem magánszemély többé, hanem bizonyos fokon közfunkcionáriussá válik. A magyar táltos viszont szabályosan menekül a társadalom elől. Nem tudok olyan feljegyzésről sem, ami arról szólna vagy arra utalna, hogy a táltos közösségi munkát végez. Sőt a társadalom maga is kitaszítja. Csak a településtől távol - tanyán - élő vagy vándorló táltosokról hallunk.

A táltos-történetekből levezetve, az eredeti táltos totemisztikus perszonifikáció, míg a sámán csak a lélek, szellem tartózkodási helye, azaz csak közvetítő az istenek és az emberek között. A táltos élő fétis, ha ilyenről szó lehet. A táltos általában csak a szegény embereket keresi fel a faluvégi utolsó házakban, s ott tejet kér, mást el nem fogad. A tej a varázsjegyek közzül az egyik legfontosabb, mágikus felnagyításban mindenféle táplálékot jelent. A táltost, mint majd látni fogjuk -a totemisten nemzi, éppen ezért Földanya fia, szükségképpen az anyatej táplálja. Példa a totemnemzésre: Láposi Sándor régen - még gyermekkorában - halotta édesapjától: a Kosarasnál, a nádas szélén egy szerepi leányra ráugrott egy különös nagy farkas, és "megnyomta". Mikor eljött az ideje, a lánynak nagy erős fia született, sűrű, nagy fekete haja, cigány bőre volt, és egy farkasfog volt a szájában. Hétesztendős korában már szőrösödött a melle meg az ágyéka; az ereje, pedig úgy megnőtt, hogy nem bírtak vele a legények. Példa a táltos totem-jegy inkarnációjára: Nagyapám ahogy elaludt, megjelent neki egy ősz-öregember: megmutatta nagyapámnak, hogy merre vannak a Mária Terézia tallérok elásva. Reggel alig tudták felkőteni, olyan mélyen aludt. Elmondta, hogy mit látott. Nem akarták elhinni a többiek, csak azután, hogy meglátták a jegyet a bajuszán. Egy fehér jegy maradt rajta, és minden holdváltozáskor egyik oldalról a másikra ment. Hét év múlva eltünt a jegy. A fejlődés folyamán, a totem-animista szinkretizmus idején a táltos főpappá válik. A táltos elnevezés, a feljegyzések szerint elválik a varázslótól, de sámánról még nincs szó. A Biblia körülírtan így sorolja fel a táltos, sámán neveit: Ne találtassék teközötted aki az ő fiát vagy lányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló; se bűbájos, se ördöngőstől tudakozó, se titokfejtő, se halottidéző. (5móz. 18:10-11.) E kifejezések elemzésekor a következő eredményre jutunk: totemmágia a tűzugrálás (pogány házasságkötés), a jövendőmondás (a táltos meglátja a földben a kincset a jegymagyarázás (csillagjóslás). Ezzel szemben: az igéző, bűbájos ördöngös, titokfejtő (animista jós), halottidéző mind a sámán neve, tekintettel arra, hogy ezek a jelölések animista mágiát jelentenek. A varázsló megnevezés itt még a többi mellett van, csak később lesz gyűjtőfogalom, amikor összefogja mind a totemista mind az animista elnevezéseket. Talán az egyik oka, hogy a kutatók egy nevezőre hozták a táltos és a sámán fogalmát. A néphagyomány azonban tudja, hogy különböznek egymástól. Azért nevezi az egyiket táltosnak, a másokat boszorkánynak. (A boszorkány megnevezés nem feltétlenül vonatkozik nőre - mint ahogy azt ma általánosan elterjedt.)

Az elrejtezés

A fentemlített nagypapa mély alvása általánosan jellemző a táltosokra és az azzá való váláshoz. A táltosok a sárrétiek szerint olyan emberek voltak, akik mikor rájok jött a révületjek, olyankor elindultak bolyongani. Más vidéken rejtezésnek mondják a táltos révületét. A moldvai csángóknál például a táltos, ha közönséges emberek számára titkos dolgot akartak megtudni tőle, mint ki meg volt halva úgy elaludt, akkor úgy elrejtezett. Mikor felébredt, akkor mondott. (Választ a kérdésekre) A bukovinai székelyek úgy tudják, a féltáltosoknak olyan napjai, órái vannak, mikor rájuk jön, lefeküsznek, ëlesznek, mennek a másvilágra. A lelki megy el.A lelkek értekeznek. Ott van az ágyba a teste, de a lelke jár, kóborol. Nincs az esze ezen a világon, a túlvilágon van akkor az esze. - A féltáltos egy-másfél óra hosszáig szokott elenni. A léleknek a testtől való eltávozása egyértelműen animista jellemvonás. Ugyanilyen testelhagyást figyeltek meg a sámánvallású-népek között is. A sámán eszméletlensége természetesen az összes sámáhitű népek révülésére jellemző: általános vonása ez a sámánextázisnak. Makra Sándor azonban azt írja: A táltos álma nem eksztázis (önkivületi állapot), mint a sámáné, hanem totemisteni földönkívüli tartózkodás. Mármost akkor hol van a táltos lelke, illetve a táltos maga? A dolog titka vagy az, hogy a táltos személye állandó fejlődésben volt, így megőrzött különböző totem-animista szinkretizmusra jellemző jellemzőket vagy a népkeveredés következtében a hasonló megnyílvánulásoknak azonos tartalmat tulajdonítottak. Az európai népek körében - miként a világ minden népénél - élnek extatikus jelenségek. Ezek tartalomban mind megegyeznek egymással: az eksztázis révén érintkezni lehet a természetfeletti lényekkel. Ez általános emberi elképzelés. A tartalom azonban formájában, megnyílvánulási módjában már jól körülhatárolható különbségeket mutat. A táltos viaskodás előtt csak úgy egyszerűen elalszik, smély álomba kerül. Álmában szerez tudomást róla, nikor és hol és miért kell viaskodnia. Rendszerint bika vagy csődör képében. Mindig így találkoznak a táltosok.

Táltos viadal

A született táltos úgy nyeri el a teljes >tudományt<, hogy kiállja a próbát, azaz bikává vagy csődőrré változott alakban megvív a szintén átváltozott vén táltosokkal a határ valamelyik halmán, kis porongján. A viaskodásra, bírkózásra >próbán< túl is gyakran sor kerül A viadal nemcsak a vén táltossal, hanem animista testet öltéssel (fekete, kormos bika) is történhet. Az öreg táltosnak kell megvívnia a fiatallal, s a termászet rendje szerint a fiatal győz. Az animizmusban viszont a táltos, mint állat-totem, a sámánnal, mint testet öltéssel viaskodik, s a mágikus törvény szerint általában győz. Akad néhány olyan adat is, mely mintha azt sejtetné, hogy a táltos mely itt (sámánként értelmezhető) nem alakul át testileg, hanem elrejtezett állapotában, a révület ideje alatt a párája ölti fel a viaskodó állat alakját, s ha legyőzetik a sámán is meghal. A totemet az animától a színéről lehet megkülönbeztetni: a fekete az ártó, vihart keltő, pusztító; a fehér a segítő. Heves megyéből idézzük a bikaalakban vívott alábbi táltosküzdelmet: A tátosoknak vót kijelölt éjszakájuk, akkor birkóztak, megmarakodtak, mint a bika. Vót nekik olyan helyük, ahol viaskodtak. Bikának változnak és úgy viaskodnak; füstös vagy fekete és fehér bika alakban A táltosviadalok jellemzői: A táltos viaskodás előtt mély álomba merül. Bika, ritkább esetben csődör alakban viaskodik. A táltosviadalt szélvihar kiséri (táltosszél). A viaskodás helye halom vagy laponyag, porong. A viaskodás után a táltos kimerült, fáradt, hagyják pihenni, gyakran tejet kér. A viaskodás kizárólagos célja a kedvezőtlen időjárás elhárítása. A bemutatott példákkal megegyező elbeszéléseket ismeri az egész magyar etnikum. Szomszédos népeink körében ez a képzetkör - eddigi ismereteink szerint- ismeretlen. Ezzel szemben a sámánhitű népek körében általánosan ismert az állatlakban való viaskodás képzete. Ám amíg táltosaink személyesen, azaz valóságos bár átalakult testtel küzdenek, addig a sámánhitűeknél - noha nehezen eldönthetően - a szembenálló sámánok lelke viaskodik. Egy vogul példában a sámán a megrontott beteg fölött sámánkodik, elmondja a megrontás ellen való isten idézetet: ...közben az istenidéző férfira (sámánra) az isten heve, bálvány heve jön rá, (vagyis elrévül) a megrontó, vagy bosszúságot okozó ember bálványalakja ím az ő bálványalakjához jött. Amint megjött, egymásnak neki mentek. Miközben a folyó alvidéke felől valami 'pockos kántor' (medve) termett elő, a folyó felvidéke felől egy vas jávorbika termett elő. (A sámán úgy megíjedt, hogy) im a szánja alá bújt el. A szán alól, amint előjött, a vas jávorbika és a medve öreg im birokra kelve összefogódzkodtak. Hosszú ideig ügyeskedtek, vagy rövid ideig ügyeskedtek, a vas jávorbikának két homlokszarva letört, a medve öregnek egik első foga kitört. Azután im kétfelé válva távoztak. Hazatértek két vidéken lévő falujukba. A megrontó ember elpusztult, a pocakja föpukkadt. Az istenigézés dolga im ilyesnemű. >>A teleut sámánok viaskodó állata a tin-bura; ezt szellem állatnak fordítják A tin azonban nem egyszerűen szellem van lélek jelentése is. Az észak-eurázsiai népek kétféle lelket ismernek: lélekzetlelket és szabadlelket. A tin szó pedig a tin- lélekzeni igéből származik A tin-bura tehát a sámán lelke<< Az, hogy a sámán állatalakja mögött a sámán révülésekor testét elhagyó életlelke rejlik, több népcsoportnak a viaskodó állatra alkalmazott szavából levezethető. A táltosviadalban viszont a táltos-maga vesz részt.

A sámán és a táltos közötti különbségek igen, kicsik ám mégiscsak arra mutatnak, hogy a kettő nem ugyanaz. Gyakran megfigyelhető modern vallásokban is, hogy a kultusz ugyanaz, viszont a tartalom, a mögötte rejlő dogmatika merőben különbözik. Egyelőre több minden szól a sámán-táltos azonosság mellett, mint ellenne. A különbség részletes bemutatása egy nagyobb lélegzetvételű munkát ami viszont megfelelő néprajzi és archeológiai kutatást igényelne.

Felhasznált és figyelembe vett irodalom

D.Dr. Csohány János: A keresztyénség első évezrede, Debrecen 1982
Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága
Horváthné Schmidt Ilona: A sámánisztikus világkép alapszimbólumai, előadás, Budapest 1997. május 16.
J. G. Frazer: Az aranyág, Gondolat, Budapest 1961
Luby Margit gyűjtései in Yliaster Daleth: Mágia, Édesvíz Kiadó Budapest, 1992
Makra Sándor: A mágia, Magvető kiadó Budapest, 1988
Mircea Eliade: Vallási eszmék és hiedelmek története, Osiris Kiadó, Budapest 1995
Dr. Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások, Universum reprint Szeged, 1990
Dr. Varga Zsigmond: Általános vallástörténet, Debrecen 1932

A fenti írás Papp Gábor - A magyarok ősi hitvilága címmel a Mária Országa honlapról való. Ha érdekelnek ezek a kérdések, látogass el oda, nagyon sok érdekességet olvashatsz.