Alig néhány évtizeddel a mezőségi csoda után, az Úrnak 1082-ik esztendejében, csatangoló kunok zaklatták Erdély akkor még gyéren települt magyarjait, jószágot rabolva, falvakat égetve, s fogságba hurcolva asszonyt, gyermeket.

Napokig gondolkodtam azon, amit láttam, de nem tudtam semmi értelmeset kihámozni belőle. Aztán a valóság eseményei ki is törölték a gondolataim közül. A valóság teljesen lefoglalt. Pár napig nem is történt semmi érdekes. Csak én voltam annyira fáradt, hogy nem repültem. Képtelen voltam rá. Összetörni meg nem akartam magam, így aztán hagytam az egészet.

Egy másik, különösen erőszakkal teli napon az utolsó lovas is eltűnt a füstben, s a szürke messzeség elnyelte a lovak patáinak zaját is. Füst függött a táj fölött. Elúszott a lenyugvó nap előtt, amely mint egy nyílt seb vöröslött a nyugati égbolton.
A csatát követő halálos csendet csak néha törte meg a harcmező véres kuszaságából hallható egy-egy kiáltás.

A dolgok ketté válásának egy ősi, perzsa legendája így szól:
Az Idők Istene, miután megteremtette a világot, látta maga körül a harmóniát, de úgy érezte, valami fontos még mindig hiányzik - egy társ, akivel mindezt a szépséget megoszthatja.

Az űrutazásnak - részünkről - befellegzett. Sőt mi több, idegenek sem fognak hozzánk látogatni a Földre - legalábbis mostantól fogva nem. Nem pesszimista vagyok. Az a helyzet, hogy az űrutazás nagyon is lehetséges; már szálltak itt le földönkívüliek. Tudom. Talán világok milliói között cikáznak űrhajók, de mi már nem fogunk csatlakozni hozzájuk. Ezt is pontosan tudom. S mindezért egy nevetséges félreértés a felelős.

AMIKOR ISTEN A JÓL ÉRTESÜLT HÍRNÖKEITőL MEGKAPTA A HETI JELENTÉST, csodálkozva vette tudomásul, hogy a metróban azon a héten volt:
egy műszaki hiba, két szerencsétlenség, három öngyilkossági és négy gyilkossági kísérlet, öt kihágás a közerkölcs ellen, hat gyermekrablás, hét verekedés, nyolc szívroham, kilenc idegösszeroppanás, tíz házassági ígéret, tizenkét megtérés, és elhangzott száz meg száz köszönetmondás, ezer meg ezer szitok és átok, egymillió fáradt és kishitű sóhaj.